Daniel Defoe: Robinson Crusoe

Első fejezet – Elindulásom

Robinson 1632-ben született Yorkban, Apja Brémából származott, eredeti neve Kreutznaer volt. Mivel ezt nem tudták az angolok kimondani, Crusoe lett belőle. A kereskedő apa, miután elegendő vagyonhoz jutott, elvette feleségül a Robinson család lányát. Tőle született meg Robinson Crusoe, a család harmadik fia.

Robinsont nem nevelték foglalkozásra, ő inkább kalandos terveket szőtt. Ügyvédnek szánták, tengerész akart lenni. Az apai tanácsok ellenére Hullba szökött titokban, majd egy barátja apjának hajójára szállt London felé. 1651. szeptember 1-je volt.

Az úton vihar támadt, amitől lelkiismeret furdalása lett, hogy nem fogadta meg a szülei tanácsait. Elhatározta, hazamegy. Mikor azonban megszokta a tengert, ezek elmúltak.

Pár nappal később azonban újabb viharba kerültek, aminek az lett a vége, hogy a tengerészek csónakkal menekültek a part felé, a hajó pedig elsüllyedt. Bár intő jelnek tartották, hogy soha ne szálljon többet hajóra, mégsem ment haza a szégyen miatt.

Második fejezet – Rabszolgaság és menekülés

Hajóra száll újból. Az úti cél Afrika partjai. Jó barátságba került a kapitánnyal, akinek a segítségével kitanulja a hajózás néhány szabályát, és kevéske pénzhez is jut kereskedelemmel. Nyerészkedni akart, de a barát halála miatt most a korábbi kormányossal indult útnak.

Hajójukat mór kalózok támadták meg, őt pedig a kalózkapitány megtartotta rabszolgának. Két évig gondozta annak kertjét, halászott vele, mikor elhatározta, hogy megszökik. A halászhajót felszerelte élelmiszerrel és lőporral, majd megszökött. Magával vitt egy másik rabszolgát, Xuryt is.

A part mellett haladtak, de kikötni csak vízfelvétel miatt mertek az ismeretlen vadállatok miatt. Robinson lőtt egy oroszlánt, megnyúzták, bőre fekhelyül szolgált később.

Harmadik fejezet – Hajótörés a lakatlan szigeten

A hajósok a parton bennszülötteket láttak. Nem mert egyik fél sem közeledni, ezért a négerek az élelmiszert a parton hagyták, hogy Robinsonék érte mehessenek. Mikor két oroszlán vetődik a partra, a bennszülöttek ijedten menekülnek, de Robinson lelövi íz állatokat.

Hamarosan egy portugál hajó vette fel őket, mely Brazíliába tartott. A kapitány átvette Xuryt, megígérve, hogy tíz év múlva felszabadítja. Robinsontól átvette 220 pezetáért rakományát.

Robinson egy cukornád ültetvényre szegődött, majd honosítása után földet vásárolt. Szomszédjával, a portugál angol Wells-szel élelmiszereket termesztettek három évig, majd dohányt és cukornádat. Robinson magányosnak érezte magát.

Mikor visszatért hajóskapitány barátja, megbízta, hozza el pénzét Angliából. Ettől gazdagabbnak érezte magát. Szomszédjaival arról beszélgettek, hogy Afrika partjainál apróságokért lehet beszerezni aranyat, fűszert, elefántcsontot, vagy akár rabszolgát. Bár utóbbi csak állami közvetítéssel szabályos, elhatározták, belevágnak.

Robinson végrendelkezett: mindenét a kapitányra hagyja, aminek felét a családjának kell eljuttatnia, majd 1659. szeptember 1-én hajóval útra kelt. Hamarosan szélviharba kerültek, majd a hajó megfeneklett. Attól való félelmükben, hogy darabokra törik a hajójuk, csónakba szálltak. A hullámok azonban felfordították a csónakot, szétszórva az embereket. Robinsont a hullámzás a partra dobta, a társai odavesztek.

Zsebeiben csak egy pipa, egy kés, egy dohányosszelence volt. Vizet keresett, majd miután ivott, felmászott egy fára és elaludt.

Negyedik fejezet – Első hetek a szigeten

A hajót a vihar közelebb hozta a szigethez, ezért Robinson elhatározta, hogy kimenekít mindent belőle, amit csak tud. Nyilvánvalóvá vált számára, hogy ha a hajón maradnak, megmenekülnek.

A hajóhoz úszott, és egy kötélen felmászott. Megtalálta az élelmiszerkészletet épségben. Ezeket három ládába tette (kenyér, rizs, sajt, kecskehús, gabona: búza, árpa, rum, rizspálinka), majd deszkákból tutajt ácsolt. Összeszedte még a ruhákat és a szerszámokat, a fegyvereket, lőszert, kardokat, majd a partra szállított mindent. Elhatározta, hogy szállását is a part közelében fogja felütni.

Ehhez körbe akart nézni a szigeten, ezért egy dombra mászott. Biztossá volt, hogy szigeten van, csak a távolban látott még két másik szigetet. Az is biztos volt, hogy a hely lakatlan, viszont van sok szárnyas.

Újabb utakat tett a hajóroncsra, és a szigetre szállított szeget, kalapácsot, csavart, baltát, köszörűkövet, vitorlákat, melyekből sátrat eszkábált, köteleket. Talált még kenyeret, lisztet és cukrot is, valamint tollat, tintát, ollót, kést, villát és pénzt. Utóbbin jót mosolygott, s bár nem tartotta érdemesnek a megmentésre, a partra vitte. Összesen tizenkétszer járt a hajón, mikor egy vihar elsodort azt. Leltárt készített azokról a dolgokról, melyek hiányoztak neki a szigeten. Ilyen volt az ásó, lapát, csákány, tű és cérna.

Ezt követően azon tanakodott, hogy sátrat vagy barlangot készítsen magának. Úgy döntött, mindkettőt épít. Olyan helyen akarta felállítani, ahol van víz, nem tűz oda a nap, védett a ragadozóktól, és a tengerre is kilásson, hogy észrevegye, ha hajó közeledik. A partra felállított egy póznát, melyen az eltöltött napjait vezette.

Egy sziklafal tövében építette meg kettős sátrát, melyet cölöpkerítéssel vett körbe, és egy létra segítségével közlekedett. Ez összesen egy évébe telt. A sátor mögött egy raktárbarlangot alakított ki, melyben puskaporát helyezte el kis csomagokra szétbontva. Ezt folyamatosan bővítette, hogy rengetek dolga rendezetten legyen elhelyezve. A barlangból egy rejtekút vezetett ki.

Ezt követően felfedezte a sziget állatvilágát. Rengeteg kecskét látott, melyekből vadászott, s bár próbálkozott vele, de még nem sikerült megszelídítenie egyet sem. Nem maradt azonban állat nélkül, mert a hajóról magával hozott egy kutyát és két macskát.

Készített egy listát, melyre a jó és a rossz dolgokat jegyezte fel. Összességében arra jutott, hogy él, és ez jó.

Készített magának a mindennapi használatra bútorokat, széket és asztalt, melyek szerszámok nélkül hosszú időt vettek igénybe. Fogast is készített, valamint elhatározta, hogy naplót vezet.

Ötödik fejezet – Házépítés – A napló

A napló jellegű írásból kiderül, hogy Robinson beosztotta a napjait. Reggelente két-három órát vadászott, barangolt, majd tizenegy óráig dolgozott. Ebéd után a nagy melegben aludt, majd kettőtől estig újból dolgozott.

Egyik fontos felfedezése volt egy fa, mely a brazíliai vasfához hasonlított keménysége miatt. Ebből próbált ásóféleséget faragni. Felmerül benne az állatszelídítés gondolata is, hogy takarékoskodni tudjon a puskaporral. Talált egy vadgalambfészket, a fiókákat pedig hazavitte, hogy felnevelje, de azok elrepültek.

Nagyon hiányzott Robinsonnak egy hordó, ezt sosem tudta elkészíteni, illetve hogy este világítani tudjon. Ezt a kecskék faggyújából készített gyertyával tudta megoldani.

Nagy felfedezés volt számára, mikor a sziklája tövében néhány szál gabonát pillantott meg. Rájött, ez abból van, amit a hajóról hozott, majd kiöntött, mert a patkányok megették. Learatta és félretette, hogy elvethesse később. Négy évet kellett várnia arra, hogy kenyeret süthessen belőle.

Egyik nap földrengés rázta meg a szigetet, amitől megijedt, Félt, hogy ráomlik a barlang. Költözést tervezett.

Készletei csökkenése miatt hamarosan csökkentette kétszersült adagját. Eszközei is eltompultak, de sikerült a köszörűkövét megforgatnia és köszörülnie.

Hatodik fejezet – Betegen és gondok között

A napló részleteiből kiderül, hogyan hordta a partra a hajó darabjait, illetve hogy teknőst talált, melynek húsát nagyon megkedvelte.

Júniusban hideg köszöntött be, ő pedig megfázott. Rázta a hideg, majd izzadt, szörnyű álmokat látott. A gyógyításra dohányt használt: először megrágta, de ettől elkábult. Másodszor rumba áztatta, majd megitta az italt. Ettől mély álomba zuhant, valószínűleg két napig aludt. Ébredéskor azonban friss és élénk volt.

Arra a következtetésre jutott, hogy az esős évszakban nem szabad eláznia.

Hetedik fejezet – Mezőgazdasági tapasztalatok

A sziget legtöbb növényét nem ismerte Robinson, de talált dohányt, dinnyét és szőlőt. Utóbbit megszárította a napon, hogy sokáig fogyasztható maradjon. A táj lenyűgözte, és boldognak érezte magát, mert minden az övé volt. Talált még vad kakaófát, narancsot és citromot, de ezek keveset teremtek. A citromból azonban jó limonádét készített.

Mivel nagyon megkedvelte a sziget belsejét szépsége miatt, eltöprengett a költözés gondolatán. Egyedül az tartotta vissza, hogy akkor nem lát ki a tengerre, ezzel pedig elvágja a menekülés lehetőségét. Viszont épített egy nyárilakot, melyet kettős kerítéssel vett körül.

Leírja, étkezési szokásait: reggelire egy fürt szőlő, ebédre kecskehús vagy teknősbéka sütve, vacsorára két-három teknőstojás. Gyarapodott családja is, macskája ugyanis három kölyökkel tért haza.

Így ért hajótörésének első évfordulójához. Ekkor vetette el gabonáját, mely a meleg évszakban kisült. Szerencséjére előrelátó volt, és nem vetett el mindent. Kitapasztalta, hogy évente kétszer tud vetni és aratni.

Az évet nedves és száraz évszakra osztotta. Utóbbira felhalmozott élelmet, hogy ne kelljen kijárnia az esőbe. Olyankor inkább otthon maradt, és kosarat font vesszőkből. Két dolog hiányzott neki: edény és pipa.

Nyolcadik fejezet – Felfedezések

Robinson arra a következtetésre jutott, hogy az amerikai partok közelében lehet. Örült, hogy nem olyan szigetre került, melyet kannibálok laknak.

Elindult felfedezni a sziget másik oldalát. Útközben látott papagájokat, melyek közül egyet leütött, hogy hazavigye. Pollinak nevezte el, és évek alatt megtanította néhány szóra (pl. a nevére). Talált rókákat és nyulakat is, és temérdek teknőst és szárnyast. Kitűzött egy jelzőpóznát, hogy tudja, mikorra járja körbe a szigetet, de menet közben eltévedt és visszafordult. Talált viszont egy kecskét, amit hazavitt és megszelídített.

Elérkezett közben a szigeten töltött életének második évfordulójához, melyet meggyászolt. Viszont belenyugodott sorsába, sőt, örült, mert boldogabbnak vélte mostani életét az előzőnél.

Elérkezett lassan az árpa és a rizs beérése, készült az aratásra, mikor észrevette, hogy különböző vadak és madarak pusztítják a termést. Kerítést készített ezért, és kutyájával őriztette. Miután sikeresen betakarította a gabonát, az okozott nehézséget, hogy megőrölje, megtisztítsa azt, a kenyér megsütéséről nem is beszélve.

Kilencedik fejezet – Csónakkészítés

Robinsonnak nagy szüksége lett volna edényekre, ezért megpróbálkozik anyagedény formázásával. Az első próbálkozások gyengén sikerültek, de végül sikerült fazekakat előállítania. Egy tűzbe esett agyagdarab példájából rájött, hogy ki kell égetnie az edényeket, és akkor már folyadékot is tárolhat bennük. Végre tudott levest is főzni.

A kenyérsütéshez famozsarat faragott, szitát pedig a ruhák között talált muszlin sálból készített. Egyetlen hiányt a kovász jelentette. Kemencét is készített leborított edényből, melyet parázzsal rakott körbe. Így készített (kovásztalan) kenyeret, tésztákat, pudingokat, kecske- és baromfihúsos süteményt.

Közben erősen nőtt a kíváncsisága, hogy átjusson a közeli szigetek egyikére. Az a csónak, amivel legelőször a partra jutott, a homokba volt ágyazódva, így nem tudta vízre bocsájtani. Elhatározta hát, hogy készít egyet. Több hónapi munka után elkészült művével, de nem tudta lejuttatni a partra, így hiábavaló volt munkája.

Négy éve volt immár a szigeten. Gondolatai nemesekké váltak, nem vonzotta régi életének kapzsi világa, meg volt mindene. A természettel harmóniában élt, hiába dúskált az élelemben, annyit fogyasztott csak, amennyire szüksége volt. A többi felesleges lett volna. Felemlegette, hogy van egy zacskó pénze, s hogy milyen értéktelen számára.

Ruhái elkopása miatt az elejtett állatokból készített újakat: kalapot, öltönyt, kabátot, nadrágot, sőt, egy esernyőt is.

Tizedik fejezet – Kecsketenyésztés

A következő öt éve eseménytelenül telt. Két évig faragott egy újabb csónakot, ez azonban kicsi lett, így nem mert vele hosszabb útra indulni. A szigetet viszont körbe akarta hajózni.

Tengerre is szállt, de az áramlás elsodorta a part közeléből. Rettentően megijedt, és rájött, hogy az ember addig nem látja helyesen a sorsát, amíg az ellenkezőjét nem tapasztalja meg. Csak akkor tudja értékelni igazán a dolgokat, mikor azok már elvesztek.

Szerencséje volt azonban, mert egy másik áramlás visszavitte a szigethez. Elment a nyárilakhoz, ahol valaki a nevén szólította. Poll volt, akit ott felejtett korábban.

Otthon sikerült korongozással edényeket készítenie, melyek az új módszernek köszönhetően sokkal szebbek voltak. Sőt, pipát is elő tudott így állítani. Kosárfonásban is előrelépett. A puskapora azonban nagyon fogyni kezdett, ezért elhatározta, hogy megpróbál kecskét tenyészteni (korábbi kecskéje megöregedett és kimúlt). Tizenegy éve volt ekkor a szigeten.

Sikerült néhány példányt élve elfognia, és a gabonájával megszelídítenie. Ezután már csak egy zárt helyet kellett készítenie. Másfél év alatt 12-re, két év múlva 43-ra nőtt kecskéinek a száma. Most már nem csak húshoz jutott (vadászat nélkül), hanem tejhez is. Így már elő tudott állítani sajtot és vajat is. Sőt pedig a tengervízből nyert szárítással.

Tizenegyedik fejezet – Emberi nyomok a homokban

Macskái elpusztultak, azonban kölykeik folyamatosan visszajártak lopkodni. Kettőt tartott meg közülük, a többit elkergette, megölte. Saját külsejét is ekkor írja le: szakállát rövidre vágta, egyedül bajsza volt hosszú, mint a törököknek.

Elhatározta, hogy újabb kenut épít, hogy a sziget mindkét végén legyen hajója. Egyik nap, mikor a távolabbi csónak felé sétált, a tengerparton egy emberi lábnyomot fedezett fel a homokban. Teljesen megrémült tőle, aludni sem tudott, félelem gyötörte. Három napig nem mert kimozdulni, majd meggyőzte magát, hogy csak a saját nyomát látta, mivel a szigeten eltöltött tizenöt év alatt nem találkozott emberrel.

Újra elment a nyomhoz, de az nagyobb volt a sajátjánál, így újra rátört a félelem.  Rájött, hogy a veszélytől való félelem sokkal rosszabb, mint maga a veszély. Az aggodalom nagyobb teher, mint a valóságos rossz. Első gondolata az volt, hogy lerombol mindent, elkergeti nyáját, felássa szántóföldjét, hogy ne kutasson senki emberi élet után. Végül még jobban megerősítette szállását egy újabb erődvonal építésével. Öt évre rá egy áthatolhatatlan erdő rejtette házát.

Tizenkettedik fejezet – Barlangmenhely

Új terven kezdett gondolkodni a kecskék őrzésére: vagy földalatti barlangba zárja őket esténként, vagy két-három földterületre osztja szét őket. Ezzel az volt a célja, ha bármi baj érné a nyájat, ne kelljen a szelídítést újrakezdenie.

Két év telt a lábnyom megtalálása óta, de nem találkozott emberrel. Egyik alkalommal, mikor a sziget másik felén járt, a távolban csónakszerűséget pillantott meg. Kiderült, hogy azon a részen kannibálok szoktak kikötni, akik ott fogyasztják el hadifoglyaikat. A földön rengeteg csontot talált. Jó ideig nem ment arra, félelme is alábbhagyott, mert a vadak sosem mentek a sziget belsejébe.

Elégedetten konstatálta, hogy helyzete elég jó. Úgy gondolta, az emberek sokkal kevesebbet panaszkodnának bajaik miatt, ha a náluk rosszabb sorban lévőkhöz mérnék magukat. De mivel mindenki a nála jobb sorban levővel hasonlítja magát, igazolja panaszait.

Próbált sört főzni magának, de komló és hordó nélkül nem tud. Közben azon morfondírozott, hogy megtámadja a vadakat, megöl közülük párat, a foglyokat pedig kiszabadítja. Hónapokig leste őket, de mivel nem jöttek felhagyott vele egy időre.

Moralizált rajta, hogy képesek egymást megenni lelkiismeret-furdalás nélkül, de arra jutott, hogy a vadak sem gyilkosabbak a fehér embereknél. Ők ugyanúgy megölik az ellenségeiket, hiába adták meg magukat. Arra jutott, mivel őt nem bántották a bennszülöttek, ő miért bántaná őket. Főleg mert erősítést is hozhatnának ellene.

Óvatosságból azonban nem sütötte el többet puskáját, és tüzet sem gyújtott akárhol, helyette faszénnel főzött. Egyik alkalommal, mikor a faszénhez gyűjtött fát, egy barlangot fedezett fel. Annak mélyén egy bakkecske volt, mely halálán volt már (ide temette el, mikor kimúlt). A falakban valamilyen drágakő lehetett, mert nagyon fényesen csillogott. Elhatározta, hogy a legszükségesebb dolgokat áthordja.

Tizenharmadik fejezet – Egy spanyol hajó roncsai

Huszonhárom év telt el hajótörés óta. Poll, a papagája meneküléséig vele volt (huszonhat évig), kutyája tizenhat év után pusztult el. Eredeti macskái sem voltak már meg, csak azok kölykei. Voltak más papagájai, egy-két kiskecske, akiket a ház körül tartott, és néhány tengeri madara.

Egy decemberi napon a parton tüzet látott. Gyorsan berendezkedett védelemre, de végül kimerészkedett. Vadembereket látott, akik épp menni készültek. A helyükön csak csontok maradtak. Újra előtört belőle, hogy legközelebb megölje őket.

Pár hónap múlva puskalövést hallott. A tengeren egy bajbajutott hajón tüzeltek. Robinson gyorsan tüzet rakott a parton, hátha meglátják és megmentik. Másnap, mikor látta, hogy a hajó nem mozdult, odaevezett. Már csak a roncs maradt ott, rajta egy kutyával, a legénység már nem volt a fedélzeten. Nem tudta, mi történhetett velük, de pár nappal később egy fiú tetemét sodorta partra a víz. Zsebeiben pénzt és pipát talált. A roncsról néhány edényt, rumot és befőttet, ingeket, cipőt és pénzt zsákmányolt.

Tizennegyedik fejezet – Megvalósult álom

Újabb két év elteltével egyre többet gondolt Robinson a szabadulásra. Elsősorban a másik szárazföldre akart átjutni.

Egyik éjjel álmot látott: a vademberek épp meg akarnak enni valakit, de az menekülni kezd, és pont az erődjébe fut. Robinson társává fogadja, és örül, mert lesz társa a menekülésben. Felébredve rájön, csak úgy menekülhet meg, ha lesz egy segítője.

Naponta ment felderíteni, de csak másfél év elteltével találkozott vadakkal. Két férfit akartak feláldozni. Az egyiket leütötték, a másik azonban menekülni kezdett, pont Robinson felé. Az angol az egyiket leütötte, a másikat lelőtte. A menekülő hálából Robinson lábát a fejére tette, jelezve, szolgájának tartja magát.

Robinson a várába vitte, ahol evés után a fiú elaludt. Huszonhat éves lehetett, finom arcú, okos szemű, barna bőrű volt. Haja sima volt, orra pedig nem volt lapos. Robinson Pénteknek nevezte el, mert azon a napon mentette meg.

Lassan megtanultak kommunikálni. Péntek meg akarta enni megölt fogva tartóit, de Robinson nem engedte. Felöltöztette szolgáját, és felállított számára egy sátrat az erőd két védvonala között. A létráját mindig maga után húzta, hogy a néger ne tudja megközelíteni éjjelente. Ezen elővigyázatosságok azonban feleslegesek voltak, péntek nagyon ragaszkodó és hűséges volt. Szorgalmasan és vidáman tanult, dolgozott, és Robinson végre tudott valakivel beszélgetni.

Tizenötödik fejezet – Péntek tanítása

Robinson legfontosabb feladatának azt tartotta, hogy Pénteket leszoktassa az emberhús evéséről, ezért levág egy kecskegidát puskával. Péntek annyira megijedt, hogy azt hitte, varázsereje van a fegyvernek és sokáig beszélt hozzá, kérlelve, ne ölje meg. A gida viszont ízlett neki, bár Robinson sózva kínálta, ő inkább só nélkül ette.

Robinson a mezőgazdasági munkákra is megtanította Pénteket. Nagyon jól érezte magát, hogy társasága van, de félt, hogy a bennszülött visszavágyódik az övéi közé. Péntek azonban szívesen maradt gazdájával. Robinson kiderítette, hogy Péntek hazája a Karib-tenger partján van, és hogy törzse is szokott a szigetre jönni zsákmányával.

Megbeszélték, hogy egy nagy csónakkal át tudnának evezni a hazájába. Mikor Robinson megmutatta azt a csónakot, melyen a szigetre került, kiderült, hogy péntek látott olyat hazájában. A spanyol hajó túlélői ugyanis ott értek partot, és azóta is ott élnek a feketékkel.

Péntek nagyon örült, mikor Robinson felvetette, hogy menjenek át szülőföldjére, kérte is Robinsont, hogy tanítsa meg népét, hogy ne egyenek többé embert.

Tizenhatodik fejezet – A foglyok megmentése

Készítettek egy csónakot, és Péntek kitanult a hajózás fortélyait. Beköszöntött azonban az esős évszak, így nem indulhattak útnak. Várakozás közben azonban három csónakot láttak: vadak érkeztek foglyokkal. Az egyik ráadásul egy spanyol volt a hajótöröttek közül.

Rejtekükből tüzet nyitottak a kannibálokra, és végül csak hárman menekültek el a huszonegyből. Robinson kiszabadította a spanyolt meg egy bennszülöttet, akiről kiderült, hogy Péntek apja.

A parton a mészárlás nyomait eltüntették. A három menekülő hazatérve azt mondta a szigetről, hogy elvarázsolt hely, ahol az istenek tüze pusztít. Az apát és a spanyolt a szállásukra vitték meggyógyítani.

Tizenhetedik fejezet – Zendülők

A spanyol elmesélte, honnan indultak és hogyan jutottak a szigetre. Nehéz az életük, alig képesek fenntartani magukat, nincs semmi reményük a menekülésre.

Robinson felajánlotta, hogy megmenekíti őket, bár tartott tőle, hogy árulást követnének el. Ő pedig inkább vállalja, hogy felfalják, semmint hogy a spanyol inkvizíció áldozata legyen. A spanyol szerint annyira szenvednek, hogy bármit megtesznek, csak megmeneküljenek. Robinson azonban szerződést és esküt akar.

Mielőtt hozzákezdtek volna a mentéshez, előbb a készleteiket akarták növelni, hogy a több mint húsz embernek is elegendő legyen. Ezért még több földet ástak fel és vetettek be, a nyájat is felszaporították. Kosárból is fontak még, hogy legyen elég tartályuk. Mikor mindezzel készen voltak, hazaküldte a spanyolt Péntek apjával, hogy eskesse meg társait, követik minden parancsát.

Egy héttel elhajózásuk után egy csónak kötött ki a parton, de nem a spanyolokkal, hanem angolokkal. Kiderült, hogy lázadó tengerészek, akik elfoglalták a hajót, és a szigeten akarták kitenni a kapitányt, a kormányost és egy utast. Robinson megállapodott a kapitánnyal, hogy segít visszaszerezni a hajót, ha elviszi az embereivel Angliába.

Azt követően a lázadók egy részét szép szóval sikerült rávenni, hogy hagyjanak fel a lázadással, a többit pedig csatában győzték le.

Tizennyolcadik fejezet – A hajó visszaszerzése – Hazatérés

A végső csatában megölték a csónakmestert, aki az egész lázadásnak a kitervelője volt. A másik főkolompos is megadta magát, a hajóskapitány pedig azt mondta nekik, hogy a sziget kormányzója dönt sorsukról. A kapitány öt hajósban nem bízott, velük megállapodtak, hogy a szigeten maradnak inkább, semhogy Angliában felakasszák őket.

Robinson elmesélte nekik, hogyan gazdálkodott, és megmutatott mindent, hogyan vehetik át gazdaságát. Hagyott nekik fegyvert, puskaport, magvakat. Ők hajóra szálltak, másnap reggel indultak volna, de két ember az ötből a hajó felé úszott, mert féltek a másik háromtól. Őket felvették, meg is javultak.

Robinsonék elhajóztak, ő pedig magával vitte emlékül a kecskebőr süvegét, napernyőjét és egyik papagáját. De még a pénzt is, mely bár megfeketedett, a civilizációban újra érték lett.

1686. december 19-én, huszonhét év, két hónap és tizenkilenc nap után szabadult meg a szigetről. Magával vitte a spanyolokat, Pénteket, sőt még annak apját is. 1687. június 11-én érkezetek meg Angliába.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.