Defoe – Robinson Crusoe

A mű előzményei

Defoe regényét a skót tengerész, Alexander Selkirk kalandjaira alapozta, aki azért menekült el otthonról, nehogy a bíróság börtönbe csukja a templomban tanúsított illetlen viselkedése miatt. Selkirk 1704 végén a William Dampier parancsnoksága alatt hajózó flotta matróza volt, mikor is annyira megharagudott a hajó kapitányára, hogy követelte, tegyék partra a Chile partjainál fekvő Juan Fernandez szigetcsoport egyik lakatlan szigetén. Mikor teljesíteni akarták kívánságát, persze már visszakozott, de a hajó otthagyta végül.

A következő 4 évben a tengerészládájában lévő készleteire támaszkodva egyedül élt. Beszámolója szerint legnagyobb kincse a Biblia volt. Talált édesvizű forrásokat és vadkecskéket a szigeten, melyet egzotikus gyümölcsökkel és halakkal egészített ki. Fából épületeket emelt, fenyődarabok összedörzsölésével pedig tüzet csiholt.

1709-ben Rogers mentette meg, akinek Dampier volt a navigátora, és helyettesévé tette Selkirköt. Amikor Selkirk hazatért, barátai alig ismertek rá, azt beszélték róla, hogy barlangot ásott magának és hosszú órákat töltött odalent meditációba merülve. Visszasírta magányos életét melyet a csendes-óceán kis szigetén töltött. 1721-ben a tengeren lelte halálát.

Defoe személyesen is találkozott Selkirkkel, majd néhány hét alatt megírta művét. Azóta szinte minden nyelvre lefordították, és emberek millióinak nyújtott remek szórakozást.

A mű

Defoe egyes szám első személyben írta meg regényét, mely így önéletrajzi regénynek hat. Mivel hihetetlennek tűnő dolgokat tett hihetővé, ezért a művet valószerű fikciónak is nevezhetjük. Defoe a Robinson Crusoe-val megteremtette a robinzonád műfaját, mely olyan igaznak feltüntetett történet, melynek főhőse elzárt helyre vetődik, és ott megszervezi életét.

A Robinson Crusoe-t az újkor eposzának is szokás nevezi, melyből az következik, hogy Robinson eposzi hős. Bár nincsenek különleges képességei, tapasztalt (27 éves) ember. A problémák megoldásában a józan eszére hallgat, ismereteit a tapasztalás útján szerzi meg. Mindezek mellett kalandvágyó, így ezen tulajdonságok miatt Odüsszeusszal rokonítható.

Robinson alakján keresztül jól megfigyelhető Defoe kora és annak eszményei. Robinson a társadalom középrétegét képviseli, a polgárságot, mely a korban kezd egyre nagyobb szerepet betölteni.

Robinson egy személyben mutatja be az emberiség történetét és a civilizáció fejlődését. Hősiessége (heroizmusa) abban áll, hogy képes legyőzni a természetet és saját gyengeségeit is.

Robinson a sziget előtti életével a kapitalista életideált testesíti meg. Birtoklási ösztön és kalmárszellem jellemzi, melyek tragédiáját okozzák. Ezek az ideálok távol állnak attól az erkölcsi emelkedettségtől, mely a szigeten jellemzi a hőst, mint munka, szívósság, leleményesség, bátorság és bizakodás. Ezek teszik Robinsont a polgári individualizmus példájává (az egyén fontosabb a társadalomnál).

Robinson magányában mutatott viselkedése szimpatikussá teszi az olvasó számára. Értékét képességei, teljesítménye, küzdőszelleme határozzák meg. Boldogulásához minden tőle telhetőt megtesz: minden használhatót összegyűjt a hajóról, olyan erődöt épít, mely minden lehetséges veszélyt elhárít, alaposan megismeri a szigetet, földet művel (3. év), kecskéket tenyészt (11. év). Minden feladatának elvégzéséhez pedig napi munkarendet készít: délelőtt vadászat, élelemszerzés (3 óra), ebéd; délután pihenés, majd mezőgazdasági munka (4 óra).

Robinson életében a kapitalizmus hasznossági elve kerül előtérbe. Igazi polgár, mindent megteremt, amire szüksége van, ezért homo economicus (gazdálkodó ember). Lényegében gyarmatosítja a szigetet, s bár Péntekkel jól bánik, szabadon is engedné, mégis olyan, mintha rabszolgájává tette volna.

A szigeten Robinson mindenről lelkesen mérleget készít, készleteit leltározza. Amije van, azt gondosan beosztja (a puskapor a szigeten tartózkodása végéig kitart), és lehetőségeihez mérten igyekszik megsokszorozni (gabona). Amiben hiányt szenved, azt a sziget természeti kincseiből próbálja pótolni (edények). És persze van olyan is, amit sehogyan sem tud pótolni (pipa).

Defoe nem megy bele mély lélektani ábrázolásba, inkább cselekedetein keresztül ismerjük meg a hőst, akinek lelkében kettősség dúl. Először magába roskad, hogy egyedül van, nincs kihez szólnia (ezt 24 év után Péntek oldja fel), később örül, hogy él és mindene megvan ahhoz, hogy egész életét leélhesse a szigeten.

Az írót erkölcsjobbító szándék is vezérelte, hiszen Robinson több cselekedetét is a társadalmi normák betartása mellett végezte. Ilyen volt Péntek civilizálása, illetve az angol hajó visszafoglalása, ahol csak a megtérni nem hajlandó hajósokat ölték meg. Fontos emellett az is, hogy bajainak az oka mindig valamilyen bűn vagy hiba elkövetése. Robinson többször megemlíti, hallgatnia kellett volna tapasztaltabb szüleire, hogy második hajóra szállása pont a balszerencsés elsőnek az évfordulóján történt, és hogy hallgatott az üzlettársakra, mikor Afrikába hívták rabszolgáért.

A mű nyelvezete rendkívül egyszerű, hétköznapi, ami segíti a megértést. Ez még realisztikusabbá teszi az elbeszélést. Ezt segíti az is, hogy a Robinson által elvégzett szakmunkák pontos leírást kapnak.

A regényt látszólag rendezetlen szerkezet jellemzi, mivel a Defoe a pikareszk hagyományokat követve lazán összefüggő részeket illesztett egymás mellé. A kalandok helyszíne spontán változik, a főhős jellemfejlődése azonban egy szálra fűzi fel őket. Defoe egyre nagyobb próbák elé állítja hősét, aki mindjobban megfelel azoknak. A naplórészleteket bölcselkedések szakítják meg, melyeken keresztül az író ítéletét is kifejti az eseményekről. A napló és az emlékezet időnként össze is mosódik.

A tudatos szerkesztés másik bizonyítéka az anticipáció (sejtetés, utalás későbbi eseményre). Defoe a regényben majdnem mindig előre felvázolja a később bekövetkező szituációkat, megjelenő szereplőket:

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.