A barokk az irodalomban

A barokk irodalmi alkotások bővelkedtek a bravúros formai elemekben. Az írók merész képzettársításokkal telített költői képeket, meglepő ellentétektől feszülő hasonlatokat, a virtuóz rímtechnikát alkalmaztak. Nagyon gyakoriak a bonyolult összetételű körmondatok, a rokon értelmű vagy rokon hangzású szavak halmozása, és az erős érzelmi tartalmú kifejezések. Új műfajkánt ekkor jelent meg a drámát, zenét, táncot, képet egyesítő opera.

A barokk irodalom is a katolikus megújulás szülötte. Uralkodó műfaja az eposz volt. Ilyen Tasso Megszabadított Jeruzsálem című műve, mely a keresztes hadjáratok idején játszódik, és az egész kereszténység hőskölteménye. Szintén vallásos témájú John Milton két eposza, Az elveszett Paradicsom és A megtalált Paradicsom. Ezekben az alkotásokban tetőzik a barokk heroizmus, a végletekig fokozott vallásosság. Az eposzok hősei többnyire Krisztus bajnokai (athleta Christi).

Spanyolországban főleg a dráma volt jelentős. Ilyenek Lope de Vega és Calderon művei, melyekben mindig a katolikus lovagi erények és a becsület győznek.

A regény műfaja továbbra is virágzott. A lovagregények cselekménye rendkívül bonyolulttá vált, legtöbbször fantasztikus közegben játszódtak. Igen kedveltek volt még a pikareszk regények, melyek talpraesett, alvilági csavargók történeteit dolgozták fel. Ezek a történetek továbbra is egymástól független epizódokból álltak, ám a főszereplő személye már összefogta a kalandokat.

A lovagregények és pikareszkek hátránya az volt, hogy az alkotók nem tudtak megújulni, nem tudták fokozni az izgalmakat, így unalmassá, népszerűtlenné válhattak. Ennek apropóján írta meg Miguel de Cervantes lovagregény-paródiáját, a Don Quijote-t. A mű nem csak azért fontos, mert a kor kritikája, hanem azért is, mert a hős jelleme változik, fejlődik, ami a lovagregények esetében nem volt megfigyelhető.

A barokk költészet nem képviselt nagy jelentőséget. Nyelvezete patetikus, fennkölt, hasonlóan a versekben foglalt érzelmekhez.

A barokk Magyarországon – Pázmány Péter

Magyarországon az első barokk művészeti és irodalmi alkotások a XVIII. század 40-es éveiben jelentek meg. Az első és legnagyobb képviselője a barokk stílusnak Pázmány Péter volt.

Pázmány 1570-ben született nagyváradon. Szülei reformátusok voltak, de miután megismerkedett a katolikus hittel, kikeresztelkedett. Bécsben és Rómában tanult. 1616-ban esztergomi érseknek nevezték ki, 1629-ben bíborosi rangra emelte a pápa. Ő alapította meg 1635 a nagyszombati tudományegyetemet, a barokk szellemiség központját, ahol teológiát és bölcsészetet lehetett tanulni. Az iskola sokáig nevét viselte, ma az Eötvös Lóránd Tudományegyetem a jogutódja.

Pázmány könnyed, sodró lendületű vitázó volt. Semmit nem hagyott szó nélkül, megfelelt a protestáns vitairatoktól kezdve a falusi tanítómesterekig mindenkinek. Rengeteg hasonlattal élt, hogy az olvasó minden érzékszervén keresztül szuggerálja mondanivalóját. Jellemző volt még rá a közmondások gyakori használata.

Műveihez tartozik a számos hitvitán kívül az Imádságoskönyv (1606), illetve a 101 szentbeszédet tartalmazó Prédikációk (1636). Utóbbiban a szószéken elhangzott beszédeit közölte, szónoki művészetté emelve a magyar élőbeszédet. Ezen műveiben kerülte a barokkos túlzsúfoltságot, követhető, logikusan felépített mondanivalót fogalmazott meg.

1637-ben halt meg Pozsonyban, az ottani Szent Márton székesegyházban temették el.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.