Az angol reneszánsz

A reneszánsz Angliában a 16. században bontakozott ki, fénykora Erzsébet királynő (1533-1603) és Stuart Jakab (1566-1625) idején volt. A művészet és a társadalom egymásra kölcsönösen hatva alakult át: az ipar és a kereskedelem fejlődésének köszönhetően új társadalmi rétegek jöttek létre. Az arisztokrácia bőkezű mecénásai támogatták a művészeket, színházakat, míg a polgárság nagyszámú nézőközönséget jelentett az előadásoknak.

Az angol reneszánsz színháznak az előzménye nem az ókori színjátszás volt, hanem a középkori, mely epizódok sorozatát mutatta be. Ezekben nem volt hangulati egység és kiélezett konfliktus. Az uralkodó műnem (a reneszánszon időszakában egyedül Angliában) a dráma volt. Ebben a kor érzelmi fölszabadulása, az egyén szabadsága jelent meg, illetve megfigyelhető két világrend, két értékrend összeütközése is.

A témák közül leginkább a szerelmi tragédia volt jellemző, de mellette sok végzet- és bosszúdráma is megjelent. A misztériumdrámák a Bibliát, a mirákulumok a szentek életét, a moralitások a megszemélyesített erények és bűnök viadalát vitték színpadra. Főbb képviselői Thomas Kyd, Christopher Marlove és Ben Johnson (a drámaírók első nemzedéke), illetve William Shakespeare (második nemzedék) voltak.

A korban alkalmazott színpadfajták:

-    szimultán: egy színtéren folyó színjáték. Vagy egyetlen helyszín volt megépítve, vagy ha több helyszín, akkor a szereplők a színpad megfelelő részére vonultak.

-    processziós: az egyes jelenetek színpadai egy utca hosszában álltak, és a közönség vándorolt az egyiktől a másikig.

-    kocsiszínpad: a forgószínpad egyik őse, az ülő nézőközönség előtt gördültek el a kocsikra szerelt színhelyek.

William Shakespeare (1564–1616)

Shakespeare a világirodalom egyik legnagyobb klasszikusa, az angol reneszánsz drámaírója 1564. április 23-án született Stratford-upon-Avonban. Angliában a nemzet dalnokának az Avoni hattyúnak nevezik. Anyja földbirtokos lány volt, édesapja gazdag polgár (kesztyűkészítő, gabona- és vegyeskereskedő). Shakespeare 18 éves korában, 1582-ben feleségül vette a 8 évvel idősebb Anne Hathawayt. 3 gyermekük született, előbb egy lány, majd egy ikerpár, melyből a fiú 11 évesen meghalt. 1585–86 táján Londonba szökött a bíróság elől (vadorzás volt a vád), itt került kapcsolatba a színházzal.

A Globe színház főrészvényese volt, s drámaírói sikerei révén meg is gazdagodott. 1607 után felhagyott a színészi mesterséggel, s egyre több időt töltött Stratfordban. Utolsó éveiben már elzárkózott a világtól, szülővárosában halt meg.

Shakespeare írói korszakai:

1. korszak: fiatal éveiben még önállótlan volt művein az elődök hatása érezhető (Tévedések vígjátéka)
2. korszak: királydrámák kora (III. Richárd; Szentivánéji álom; Rómeó és Júlia)
3.  korszak: vígjátékok kora (1596–1601) (Makrancos hölgy; Sok hűhó semmiért; Vízkereszt, vagy amit akartok)
4.  korszak: a nagy tragédiák kora (1601–1608) (Julius Caesar; Antonius és Cleopatra; Hamlet; Lear király; Othello; Macbeth)
5. korszak: (1608–1611) Téli rege; A vihar

Shakespeare színháza

A kor színházainak eleinte nem volt állandó épületük, ezért fogadók udvarán tartották a társulatok előadásaikat. Az első állandó színházak is csak a városfalakon kívül épülhettek. Az első önálló színházat, a Theatre-t 1576-ban építették a fogadók mintájára.

A Globe (Földgömb) 1599-ben épült fel. Épülete kívülről nyolcszög, belülről félkör alakú volt. A színpad embermagasságú, széles dobogó volt, amely mélyen benyúlt a földszinti nézőtér közepébe. Függönyt nem alkalmaztak. A háttérben egy-egy beugrót hátsó színpadként használtak, mely jelezte a szobát, a börtönt, vagy az épület belsejét. Volt felső színpad vagy erkély, mely a magasban történő eseményeknek adott helyet. A színpadnak nem volt megvilágítása, így az előadásokat nappal tartották, természetes fénynél.

Az első önálló színtársulatok egy főúr vagy nemes pártfogásával alakultak ki. A színészek hivatásos szórakoztatók, udvari bolondok vagy énekmondók voltak. Egy színtársulat általában 12-16 főből állt. A színészek díszes jelmezben szerepeltek, és a női szerepeket is férfiak, illetve kamasz fiúk játszották. Díszlet nem volt, csak kellékeket használtak, a jelenetek pedig szünet nélkül egybefolytak, ezért a szövegnek pontosan jelölnie kellett az események színhelyét. Érdekesség, hogy a színészek a színpadon öltöztek át.

A nézőtér fedetlen volt, udvarszerűen kialakítva, és kétemeletes magasságban építették körbe. A szegényebbeknek állóhelyek voltak, a gazdagabbak az emeleti galériák fedett helyein vagy a színpad szélén ültek. Ebből következik, hogy a színházak olyan színműveket igényeltek, amelyek mind a köznépet, mind az arisztokráciát érdekelték.

A kor színjátszásának jellemzői közé tartoztak a kevert elemek, az ókori hármas egység teljes elhagyása, a pergő, mozgalmas cselekmény, a konfliktusok és a jellemrajzok. A színpad jellegzetes "hármas" beosztása lehetővé tette a színterek gyors átváltását, térbeli és időbeli távolságok gyors áthidalását. Az írók nem alkalmazkodtak semmiféle merev szabályokhoz, egy-egy dráma eseményei változatos színterekben játszódtak, akár több évet is átölelhettek.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.