2011.03.29 - A reneszánsz
2011.03.29. 20:11
A reneszánsz
A francia eredetű (renaissance) szó újjászületést jelent. Ez az ókori görög és római kultúra, irodalom, szellemi tevékenység felelevenítését célozta meg. Firenzéből indult 1420 táján, előtte, a 14. században, csak az irodalomban jelent meg. Az 1600-as évekig tartott, miközben átterjedt egész Itáliára, majd Európa többi részére is. Értelemszerűen, ahol később jelent meg, ott később is ért véget.
A reneszánsz időszakát három korszakra oszthatjuk fel:
Trecento: 1300-as évek (14. század) – ekkor még csak az irodalomban jelenik meg.
Quattrocento: 1400-as évek (15. század) – megjelenik a festészetben és az építészetben is; fő cél, hogy az alkotások elérjék az antik minták színvonalát.
Cinquecento: 1500-as évek (16. század) – meghaladják az antik elődöket.
Új eszmék
A középkorban kialakult polgárság egyre meghatározóbb tényezővé válik a városokban. Átértelmezik az eddigi istenhitet: a középkor egyházi emberei azt terjesztették, hogy az ember sanyargassa magát, mert csak így kerülhet a Mennyországba, ezzel szemben a reneszánsz ember nem félt a túlvilági büntetéstől, ha az örömöknek élt. A jólét, a szabad szellem és a szerelem került a középpontba az önkínzás helyett.
Az egyik új eszmény a szépség szeretete lett. A természetben és a művészetekben is a szépséget keresték, sőt, az emberben is.
Emellett fontos szerepet kap az egyéniség. A középkor művészei legtöbb esetben nem írták alá művüket, hiszen nem az alkotó, hanem az isteni téma, a jobbító szándék volt a fontos. A név csak hiúság, mely nem illik a vallásos felfogásba. A reneszánsztól fogva azonban fontossá válnak az egyén érzelmei, gondolatai, élményei.
A klasszikus műveltség
A reneszánsz egyik célja az volt, hogy művelje az embert, fejlessze képességeit. Minden dolog célja és mértéke maga az ember lett. Ez maga a humanizmus, az emberközpontúság, mely ekkor még csak oktatási programhoz hasonlított.
Ez a program a klasszikus műveltség elsajátítása volt. Akkor számított valaki műveltnek, ha ismerte az ókori szerzők munkáit, a Bibliát, valamint az egyházi irodalmat. Mert bár igaz, hogy Istentől eltávolodtak, de a vallásos irodalmat fontosnak tartották.
Ugyanez vonatkozott az írókra is. Hogy valaki jól tudjon írni, beszélni, az antik mintákat kellett utánoznia, nem ártott, ha egy-egy nagy antik költő stílusában írt. Annál jobbnak számított egy mű, minél több idézetet, utalást tartalmazott antik művekből, az olvasó pedig akkor számított igazán műveltnek, ha ezeket fel is ismerte.
A stílus másolásának, az idézeteknek és az utalásoknak azonban megvolt az a hátránya, hogy így könnyen elveszhetett az egyén, melyet oly fontosnak tartottak. Csak a rutin dolgozott, nem pedig az élmény, mely az igazi művészet táptalaja.
Leonardo: Hölgy hermelinnel (1490 körül)
|