Puskin: Anyegin

olvasónapló

 

Ajánlás

Puskin megszólítja az olvasót, barátjának nevezi. Neki ajánlja művét, melyet néhány mondatban össze is foglal. Nem nevezi meg a szereplőket, a cselekményről is csak annyit mond, hogy lesznek szomorú és vidám eseménynek is.

 

1. fejezet

Puskin úgy kezd a műbe, mint aktív résztvevő, aki személyesen ismeri a szereplőket. Jellemzi, boncolgatja személyiségüket, saját véleményt mond róluk.

A mű a 18 éves Anyegin gondolataival indul, aki nagybátyja halálos ágyánál unatkozik, várja annak halálát. Puskin maga is így jellemzi „naplopó”. Kiszól az olvasóhoz, jelzi, hogy bemutatja hősét.

Anyegin apja tipikus nemesi vonásokkal rendelkezik: adósságot halmoz fel. Fiát nem gátolja semmiben, így az felnőtt korára is magának való marad. Puskin gúnyolja Anyegint, akinek „Ez drága napja, Haját divat szerint nyiratja És felvesz egy dandys ruhát”. Tanult fiatalember, tud franciául, tud táncolni, udvarolni. Latinul azonban nem beszél, és verset sem tud írni. Szeret öltözködni, órákat tölt a tükör előtt. Ami legfontosabb számára, hogy a nőket elcsábítsa, akár hajadon, akár férjezett. Minden napja unalommal telik, csak az esti bált várja, ahol bőséges lakomák és leányok várják.

Ekkor szól ki újra az író, s leszólja ezt a gondolkodásmódot. A régi korok lányait többre tartja a maiaknál. A jelen női untatják, nincs bennük semmi izgalmas. Visszatekintve értelmét sem látja: „Sok jó időm veszett el, évek, Sokféle kedvtelés során!” Anyegin is erre a gondolatra jut, már ő sem leli örömét a mulatozásban. Új dolgokkal próbálja szórakoztatni magát, mint könyvolvasás majd gazdálkodás, de mindbe beleun hamar. Befordul, Puskin ezt spleennek nevezi.

A fejezet végén Puskin gondolatai olvashatók filozófiáról, az életről és magáról a műről.

 

2. fejezet

Nagybátyja halála után Anyegin vidéki birtokot örököl, oda költözik. Megpróbál gazdálkodni, azonban nem ért hozzá és bele is un, de reformálási terveiből kiderül, hogy felvilágosult gondolkodó. A szomszédjai nincsenek túl jó véleménnyel róla, kissé bolondnak, szabadkőművesnek tartják.

Érkezik egy új földesúr, a 18 éves Vlagyimir Lenszkij, akit Puskin romantikus figurának teremtett. Kant híve volt, németföldön tanult, verseket írt, dalolt, szabadságot hirdetett. Bemutatásakor azonban már sorsa is előrevetül: „Hitte minden barátja hű, S rabságra készen és halálra, Becsületéért síkra szállna”. Ez mutatja, hogy megtörik majd barátsága Anyeginnel egy becsületbeli ügy miatt, mely vesztét fogja okozni.

Anyeginnel, bár teljesen ellentétes jelleműek, jó barátságba kerülnek. A lenyugodott Anyegin így jellemzi lelkes barátját: „Lehűti majd a gyors idő, Hadd higgyen, míg az óra jő, Egy jobb s tökéletes világban”.

Lenszkij szerelmes típus, „szeretett, ahogy ma senki Nem tud szeretni”. Első szerelme Olga, az özvegy Larinné lánya.

Olgáról nincs túl jó véleménnyel Puskin, szépnek, de unalmasnak tartja: „Az Olga-arcot rendszerint Meglelheted minden regényben”. Egyetlen versszakban jellemzi csak, aztán megunja, és nővérére, Tatjánára tér át.

Ezt a nevet Puskin veti először papírra, majd elmerül a névadás témakörében, szidva a műveletlen oroszokat, akik ízlés nélkül adnak nevet. Tatjánát nem tartja a legszebbnek, viszont annál intelligensebb. Bús és félénk, magányosan merengő, akit nem köt le kézimunka, inkább olvas, járja a természetet.

Megtudjuk, hogy anyja szülei kényszerítésére ment férjhez. A házasságát rossznak tartotta, de megszokta, s elszórakoztatta magát asszonyi teendőkkel. Mikor a férje meghalt, egy gondja lett, férjhez adni lányait.

Puskin a fejezet végén hitet tesz az élet mellett, melyet ki kell használni. Az utolsó versszakban az olvasót szólítja meg, megköszönve, hogy emlékezetében őrzi majd művét.

 

3. fejezet

Anyegin és Lenszkij beszélget. Kiderül, hogy utóbbi minden estéjét Olgáéknál tölti, mire Anyegin csak annyit felel, hogy őt ez rettentően untatná. Az ok: nincs jó téma, amiről beszélgetni lehet. Lenszkij azonban Anyegin unatkozását unná, neki kell, hogy társaságban lehessen. Végül Anyegin meghívatja magát Larinékhoz.

Természetesen unja az estét. A ház asszonyát szimpla és csacsogó, kedves néninek tartja, és arra sem emlékszik, melyik lány volt Tatjána és melyik Olga. A falu azonban azt kezdi terjeszteni, hogy feleségül szándékozik venni Tatjánát. A lány örül ennek titokban, mert  látogatásakor beleszeretett a férfiba. Mindenben Anyegint látja, és olyan tulajdonságokkal ruházza fel, mint egy antik hőst.

Puskin ekkor megint kiszól, és nehezményezi, hogy mára elvesztek az antik hősök nem csak a valóságban, de a művekben is. Ma már a rossz a jó, olyanok lesznek hősökké, akik nem lehetnének, az olvasó pedig borzongani akar. Puskin elutasítja ezt, meg akar maradni az egyszerű szerelemnél, álmoknál, a régi világnál.

Puskin szánja Tatjánát szerelméért, ezzel vetítve előre boldogtalanságát. A lány dajkájával beszél a szerelemről. Megtudja az öregasszonytól, hogy régen nem számított a szerelem férjhez menésnél, hanem a szülők döntöttek. Tatjána nem akarja ezt, de ez lesz az ő sorsa is. Bevallja a nyanyának, hogy szerelmes, aki erre betegnek tartja.

Tatjána szerelme őszinte, „úgy adja szívét, mint a gyermek, Egészen és feltétlenül.”, minden fortélyt nélkülöz. Ezzel Puskin a nők fölé helyezi, mert az átlag nőket számítónak tartja, akik kihasználják a férfit.

Ebben a fejezetben található Tatjána levele Anyeginhez. „Én írok levelet magának – Kell több? Nem mond ez eleget?” Ez is mutatja őszinte szerelmét: ki meri mondani érzéseit elsőnek. Ez a korban meglepő, egy nő mindig magába fojtotta, amit érzett.

Tatjána a levélben felkínálja magát teljesen, életen át tartó szerelméről biztosítja Anyegint. Érdekes, hogy míg a levél elején magázza a férfit, a második felében már tegezi. Megint megjelennek a képzelgései Anyeginről, melyek ismét csak távol állnak a valóságtól. A levél Tatjána saját magáról alkotott gondolataival végződik, mintegy utolsó érvként, hogy szeresse őt Anyegin.

Elküldi a levelet, de válasz nem érkezik. Lenszkijt kérdezi, mi lehet barátjával, aki tréfásan feleli: „Dolga van: Tán levelekre válaszolgat.” Mikor mégis felbukkan Anyegin, Tatjána félősen menekül előle.

 

4. fejezet

Puskin a férfi és a nő kapcsolatát elemzi: a férfi legyen hideg, s akkor a nő jobban fogja szeretni. Anyegin is ilyen, kevésbé izgatják a nők. Míg korábban szerelmes tudott lenni, ma már nem. Tatjána levele azonban felébresztett benne valamit a régi érzésekből. Hogy mégis elutasítja, a lány védelmében teszi: fél, nem tudná sokáig szeretni, ebbe is beleunna, és nem akarja Tatjána igaz érzéseit megcsalni.

Elmeséli, hogy nem vágyik családra, de ha mégis vágyna, csakis Tatjánával alapítana. De nem érzi magát méltónak a boldogságra és a szerelemre, így csak szomorúságot hozna Tatjánára. Javasolja, keressen mást.

Tatjána sír, bár ettől függetlenül Puskin jólelkűnek mondja Anyegint. Ezt követően a barátokról, családról értekezik, boncolgatva, hogy kiben lehet bízni (senkiben), kit érdemes szeretni (csak magunkat).

Az író Lenszkijre és Olgára vált, aki minden percüket együtt töltik, majd bemutatja Anyegin egy napját.

Lenszkij meghívja Anyegint Tatjána névnapi báljába, amit a férfi vonakodik elfogadni, mert idegesítik a vendégek. Közben Olgáról lelkendezik, nászéjszakára gondol. Pozitív a véleménye a szerelemről, a házasságról, míg Puskin kiegészíti a Lenszkij gondolatait azok negatív hozadékaival.

 

5. fejezet

A fejezet téli képek leírásával kezdődik. Puskin élvezettel ír az orosz tájról, majd a szót Tatjánára tereli, akit mélyen orosz érzelműnek fest le.

A lányok éppen jóslást kapnak a cselédektől. E szerint mindkettejüknek katonatiszt férje lesz. Tatjána, aki igen babonás, megijed ettől. Mivel Anyegin nem katonaember, ez azt jelentené, hogy nem lesz a férje.

Este álmot lát Tatjána, melyben át akar kelni egy keskeny hídon. Ebben egy medve segít neki. Megijed tőle, próbál elmenekülni, de a medve folyamatosan a nyomában van. Mikor elesik, felemeli és karjaiban viszi tovább. Egy halotti torra érkeznek, ahol szörnyetegek múlatják az időt Anyeginnel. Mikor meglátják Tatjánát, a szörnyek maguknak akarják, de Anyegin elűzi őket, mert csakis az övé lehet a lány. Ekkor jön Olga és Lenszkij is. Anyegin haragszik rájuk és leszúrja Lenszkijt. Ekkor riad fel Tatjána. A rémült lány álomfejtő könyvben keresi álmára a megoldást, de nem találja.

Eljön a bál estéje. Puskin bemutatja a vendégeket, magát a bált, a táncokat és a vacsorát. Tatjána és Anyegin a bálon szembekerül egymással. Míg a nő zavarban van és minden vendéget szörnynek lát, mint az álmában, addig Anyegin ideges lesz, és elhatározza, Lenszkijen áll bosszút. Lefoglalja Olgát, vele táncol, vele beszélget. Lenszkij féltékennyé válik, párbajt fontolgat és elviharzik.

 

6. fejezet

Anyegin örül, hogy sikeresen felbosszantotta Lenszkijt. Tatjána is féltékeny közben, úgy érzi, Anyegin Olgát tünteti ki figyelmével.

Új szereplő tűnik fel, Zareckij, egy magányosan élő jó lövő, ki annak örül, ha emberek között párbajig fajuló viszályt szíthat. Lenszkij őt kéri fel segédjének a párbajhoz, s levelet küld vele Anyeginhez. Anyegin pedig beleegyezik, bár átértékeli a tettét. Elgondolkodik hibáin, s mire ezek végére jut, nem akarja a párbajt. De már nincs kiút, másnap reggel hét órakor a malomnál meg kell ütközniük.

Lenszkij utoljára meglátogatja még Olgát, s olyannak látja, mint régen. Nem véletlen, hiszen nem változott, nem volt csalárd, mindezt Lenszkij képzelte bele. Ez mutatja, hogy a párbaj, s a költő halála teljesen felesleges. Lenszkijnek minden haragja elszáll, miközben Olgával beszélget, mégis hergeli magát Anyegin ellen. A férfit tartja minden baj forrásának, aki meg akarta rontani az ő törékeny kedvesét.

Lenszkij hangulata folyamatosan változik. Hol szótlan, hol felderül, tart a párbajtól. Otthon Schiller kötetet olvas este, s még ír egy utolsó verset Olgának, melyet Puskin leközöl. A vers a halálról szól, csak arra tud gondolni, valamint arra, hogy csak Olga emlékezetében fog továbbélni. Valójában Olga is megfeledkezik róla majd gyorsan, hiszen hamar férjhez megy utána.

Reggel időben érkezik a párbaj helyszínére, Anyegin azonban elaludt késik. Ezt tetőzve nem nemes embert választ segédjének, hanem szolgáját.

Puskin érzékletesen leírja a párbajra való készülődést, a pisztolyok megtöltését, s magát a párbajt, melyben „Meging a költő szótlanul, S kezéből a pisztoly kihull.” A lövés a mellén érte.

Anyegint bántja barátja halála, „szívét kín hasítja, Csak nézi Lenszkijt gyászosan”, s bántja Puskint is, aki több versszakban mondja el gondolatait:

„Gőzölve csordogál a vér.
Egy perce még: szívében égett
És lüktetett a lelkes élet,
Remény, gyűlölség, szerelem,
Pezsgett a vére szüntelen:
S olyan most, mint a ház, mely árva,
Hallgat, sötét van benne, csend,
A zaj örökre elpihent,
Krétázott ablakán fatábla.
Úrnője nincs már, elveszett,
Az isten tudja, merre lett.”

 

Ezt követően egy versszakot szentel a párbaj értelmetlenségének is:

„Hát még ha fiatal barát az,
Akit pisztolygolyód elért,
Mert megbántott egy hetyke válasz,
Vagy egy nézésért, semmiért,
Borozva, meglobbant a véred,
Vagy ő lobbant meg, mert te sérted,
S párbajra hív fölényesen?
De mondd, milyen kín fog sziven,
Ha földön látod, összeesve,
S a homlokán, amely kihül,
A vég sötét árnyéka ül,
S halottra dermed már a teste;
Nem kelti fel rémült szavad,
Süket és szótalan marad?”

Végül mintegy halotti beszédet mond a fiatal lelkéért, s elmondja, milyen jövője lehetett volna:

„A lelketek most fájhat érte:
Virág-ígéret volt s remény,
És a gyümölcs-kort meg nem érte,
Nem is rég volt gyermek szegény,
S elhervadt! Hol van lángolása,
Eszmék, érzések áradása,
A sok terv, mely magasra néz,
A tűz, mely ifjú és merész?
Tudásra, tettre szomjusága,
Szerelmes, lázas szenvedés,
Bűntől, szégyentől rettegés,
A látomások szűz világa,
A szép, mely nem földi s mai,
S ti, szent költészet álmai?

Holnap tán népek hőse volna,
Ki egy világnak fényt adott,
S elnémult lantja, hogyha szólna,
Bezengne késő századot,
Erőben nem lankadva, bátran.
A nagyvilág lépcsősorában
Magas lépcsőfok várta tán.
A bús mártir-árnyék után
Vak sírba szállt szent titka mélyen,
Számunkra hangja elveszett,
Nem fog buzdítni lelkeket,
S át nem hatolhat síri éjen
Jövendő évek himnusza
S utódok áldó kórusa.”