Zrínyi Miklós

1620. május 1.-én született Ozalyn egy nagybirtokos, főnemes családba (a hetedik Miklós volt a családban). Igazi polihisztor volt: költő, hadvezér, politikus, s mindemellett gróf, horvát bán, Zala és Somogy vármegye főispánja. Anyanyelvi szinten beszélt magyarul, horvátul, németül, olaszul, törökül és latinul.

Dédapja Zrínyi Miklós volt, aki 1566-ban Szigetvár ostromakor halt hősi halált. Szülei, Zrínyi György és Széchy Magdolna korán elhunytak, ezért Miklóst és öccsét, Pétert II. Habsburg Ferdinánd neveltette. Katolikus módra történő tanításukkal Pázmány Péter bízta meg a császár. Miklós tanult a grazi jezsuitáknál, Bécsben és Nagyszombatban, de járt Itáliában is tanulmányúton.

Hazatérése után, hogy birtokit védelmezze, harcokat folytatott a törökök ellen. A családi földeket felosztották öccsével, aki a tenger melletti területeket kapta. Mivel az inkább volt horvát nyelvterület, Péter horvát nyelvű költővé vált. Miklós csáktornyai udvara politikai és társadalmi központ lett, kapcsolatot tartott Erdéllyel és Velencével. Könyvtárat szervezett (Bibliotheca Zriniana) melyben főleg a történelmi tárgyú könyvek voltak.

Részt vett a harmincéves háborúban, melyben a svédek ellen harcolva még a király életét is megmentette, de összecsapott I. Rákóczi György csapataival is.

1646-ban hazatért a harcokból, és feleségül vette Draskovics Mária Eusébiát, akit veseiben Violának nevezett. Hozományként két területet kapott apósától, melyekért cserébe komoly összeget fizetett. Még ebben az évben kinevezte a király Horvátország kapitányává, majd két év múlva a törökök elleni győzelmei érdemeként báni címet kapott 1650-ben meghalt Eusébia, apósa pedig visszakövetelte a hozományt. Az ellenértéket természetesen nem szándékozott visszafizetni.

Zrínyi 1652-ben Bécsben újranősült, elvette Löbl Mária Zsófiát. Négy gyermekük született, melyből egy lányt és egy fiút korán elveszítettek. A felnőtt kort Katalin (apáca lett) és Ádám élte meg, aki 1691-ben a török ellen csatázva esett el.

A hadszíntéren tovább csatázott a törökökkel, sőt, a végeken dúló zsoldosokkal is meg kellett küzdenie. Mivel a Habsburgok nem támogatták a csatározást, próbált nemzeti pártot szervezni, de még a nemzeti királyság gondolatát sem vetette el. Ez is közrejátszott abban, hogy az uralkodó nem támogatta a nádorválasztáson.

Amikor azonban Montecuccoli a császári seregek élén képtelen volt feltartóztatni a török seregeket, az udvar főparancsokká tette Zrínyit, aki az 1663-64. év fordulóján folytatott téli hadjáratban 240 kilométer mélyen behatolt a török területekre, felégetve a Dráva-hidat, elzárva az ellenség utánpótlását. Egész Európa Zrínyi nevét dicsőítette, az uralkodók címekkel, rangokkal halmozták el. Ezért is háborodott fel Zrínyi, mikor tavasszal a császári seregek tétlenül nézték, ahogy a félholdasok felrobbantották Új-Zrínyivárt, majd nyáron a szentgotthárdi győzelmet követő vasvári-békében a töröknek kedveztek.

A bíráló Zrínyit a főparancsnokságról is leváltották, ezért új terveket szőtt a magyar államiság újraépítéséről. A Habsburg uralommal elégedetlenek benne, és később kivégzett öccsében, Zrínyi Péterben látták a lehetőséget, ami azonban kihasználatlanul maradt. 1664. november 18-án ugyanis Zrínyi egy Csáktornya melletti erdőbe ment többedmagával vadászni, ahol vadászbalesetben meghalt.

Már indultak volna hazafelé, amikor Póka István közölte Zrínyivel: "Én egy kant sebesítettem, mentem a vérén: ha utána mennénk, elveszthetnők." Zrínyi nem akarta kihasználatlanul hagyni a lehetőséget, így ketten mentek a vadkan keresésére. Hamarosan néhányan utánuk indultak, és azt a hírt hozták, Zrínyit baj érte, a vadkan a lábán és a fején három sebet is ejtett. A nyakánál az állat agyara hátul jobb oldalon a nyakcsigolyánál hatolt be és elöl a toroknál jött ki, minden izmot, eret elszakítva. A vérzést megpróbálták elállítani, de nem sikerült. Mindenkit megrázott a hír, s mivel ez az udvarnak épp kapóra jött, merényletre gyanakodtak, a balesetnek ugyanis nem volt tanúja.

Zrínyi Miklóst 1664. december 21.-én temették el a pálosok szentilonai kolostorában a családi sírboltba. Halálának helyét később Pignatelli hercegnő emlékoszloppal jelölte meg.

Ebben dédapjának, Zrínyi Miklósnak állít emléket, buzdítva saját korát. Megmutatja, hogy a számbeli és anyagi hátrányt hogyan lehet ellensúlyozni az erkölcsi erővel, az összefogással és a kitartással. Hirdeti a magyar nemzet nagyságát és a keresztény felfogást.

Mintái az ókori eposzok (Homérosz, Vergilius), valamint Tasso Megszabadított Jeruzsálem című műve voltak. Az 1651-ben, Bécsben megjelent Szigeti veszedelmet mesteri szerkesztés és erős barokk stílus jellemzik, nyelve is igen erőteljes. A művet a költő öccse fordította le horvát nyelvre.

Legtöbb prózai munkája hadtudományi. Ilyen a  Tábori kis tracta (1646-51), mely egy korabeli katonai szabályzat egyetlen elkészült fejezete, vagy nevelő célzatú Vitéz hadnagy (1650-53), ahol az ideális hadvezér alakját kívánta rajzolta meg.  Ne bántsd a magyart – Az török áfium ellen való orvosság (1661) című művében Machiavelli hadászati gondolatait alkalmazta a magyar viszonyokra. Ebben állandó magyar hadsereg felállítását tervezi, Magyarország felszabadítását és régi fényének felállítását. Mindezt elérhetőnek hitte, ezért is zárta így művét: „Aki akar, annak semmi sem nehéz”. A Mátyás király életéről való elmélkedésekben (1656-57) pedig a nemzeti vezetés gondolata mellett tette le voksát.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.